Címlap Látnivalók Kaptárkövek

Kaptárkövek

Cserépváralja határában, a Mangó-tetőn találhatóak hazánk legmonumentálisabb kaptárkövei. A nagy kaptárkő déli oldala szabályos kúpformájú, majd 10-13 méter magas, és 25 fülke található benne. Tőle keletre, kb. 25 méterre látható a kisebb kúp, amelyben 5 fülke helyezkedik el. Több feltételezés ismert a kultúrtörténeti funkciójuk meghatározására. A kaptárkő kutatók feltevései szerint az Árpád-korban kialakult riolittufába vájt barlanglakásokkal és pincékkel együtt jelentek meg a kaptárkövek. A nép szájhagyománya szerint többféle feltételezés is létezik, az egyik, hogy temetkezési helyként használták, illetve hogy eleink számára szolgálhatott pogány oltárkő gyanánt. Az elnevezés, a kaptár szó etimológiai vizsgálata is több magyarázatra ad lehetőséget. Legkézenfekvőbb, ahogy a kaptár szóból következtetni is lehet, az, hogy méhkaptár céljait szolgálták ezek a nyílások. A méhészek szerint a fülkék nagyrésze alkalmas háttér egy méhcsalád fejlődésére, telelésére. Több külföldi példa erősíti ezt a véleményt. Volt olyan fülke, amelyben méhviasz maradványit fedezték fel, így ez is bizonyíték lehet a fülkék méhkaptárként való felhasználására. Olyan vélekedés is napvilágot látott, mely szerint a honfoglalás korában egy kis népcsoport készítette a fülkéket áldozati ajándékok tárolására. Sajnos a régészeti ásatás sem hozott értékelhető eredményt, pedig több kaptárkő előteréből kerültek elő XI. századi edénytöredékek, üvegdarabok, és karddarab is. Valószínűleg a kaptárkövek eredeti funkciójának megfejtése az utókor számára jelent feladatot.

Névnap
Ma 2012. február 07., kedd, Tódor és Rómeó napja van. Holnap Aranka napja lesz.
English French German Italian Russian Spanish Hungarian
Miskolc állás, állás Miskolcon, Miskolc munka
Eger Zumba Forrás. Zumba Magyarországon, központunkban Egerben, Zumba fitness oktatók és események országosan.
Tárhely Eger, Online marketing Eger, Webfejlesztés Eger, SharePoint Eger, Weblap készítés Eger, Honlap készítés Eger, Webáruház készítés Eger, Webdesign Eger, akadálymentesítés, akadálymentes honlap, akadálymentes weblap, weblap sablon, honlap sablon, honlap sablonok
Hirdetések
Kiemelt weblapok:
IT-NAV Hungary
Honlapszerkesztés Weblapkészítés, akár díjmentesen is! Kereső marketing, tárhely, tejleskörű szolgáltatás!